Kedves Gyerekek!
Sok szeretettel köszöntelek benneteket a 2010/ 2011-es tanévben. A nyár folyamán az iskolával együtt könyvtárunk is megújult. A nyitvatartásunk nem változott. Továbbra is hétfőn, szerdán és pénteken 14-től 16 óráig várlak benneteket "A" és "B" héten egyformán. A következő verssel köszöntelek benneteket és kívánok nektek sok sikert az új tanévben. Tompáné Erzsike néni
Vesztergom Andrea:
HÁT HAJRÁ, ÚJ TANÉV
Itt állunk most újra, diáktársak, együtt.
Kézenfogva kísér a nyár íze még.
Szünetünk véghez ért, a szeptembert köszöntjük,
Kíváncsian állunk elé: hát hajrá, új tanév!
Tanároknak százai készen állnak újra hát,
Szárnyuk alá kerül megint a sok csintalan diák,
Lehet furcsa, mégis így van: vártam már az iskolát,
S érzem az új tankönyveknek komoly, tudás-illatát.
A régi arcok ismerősen mosolyognak vissza,
Minden megváltoztunk — felnőttünk egy kissé.
A sok-sok kis diáktárs egymást is tanítja:
Hogyan tegyük együtt a kötelezőt széppé!
Feljebb lépünk mától… tanárok s diákok!
Tudás-szerző csatánk most veszi kezdetét,
Büszkén szembenézek s várakozva állok:
Biztassuk csak bátran: hát hajrá, új tanév!