Eric Kästner német író, költő volt, a legtöbb helyen gyermek- és ifjúsági íróként ismerik. 1899. február 23-án született Drezdában. Egyszerű iparos családból származik. Tanítói pályára készült, majd germanisztikát, történelmet, filozófiát és színháztörténetet hallgatott. 1922-től a Neue Leipziger Zeitung c. lap szerkesztőjeként dolgozott. A II. világháború alatt a nácik többször is letartóztatták, de szabadulása után Németországban maradt. 1945 őszén megalapította a Der Pinguin c. ifjúsági lapot. Majd a Schaubude, vagyis a müncheni kabaré műsorát szerkesztette. 1927-ben jelent meg első műve, a Szív a tükörben c. verseskötet. 1928-tól kezdett gyermekregényeket írni. Gyermekeknek írt könyveivel nagy sikert aratott, amelyeket több nyelvre lefordítottak és megfilmesítettek. 1951-ben A két Lotti forgatókönyvével elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, 1956-ban München város irodalmi díját és 1957-ben a Büchner-díjat, majd 1960-ban a Hans Christian Andersen-díj és 1968-ban a Lessing-gyűrű következett. 1974. július 29-én halt meg Münchenben.
Könyvtárunkban a következő műveit találjátok meg:
- Emil és a detektívek
- Emil és a három iker
- A két Lotti
- Május 35
- A repülő osztály
- Az állatok konferenciája
- Mama nincs otthon