Harcos Katalin: Advent előtt

Kiült a Hold a hegytetőre. Nézd!
Lábát lógázva a földre nevet,
zord fenyők csúcsain ringatózik
s közben dúdol adventi éneket.

Jeges szél borzol kusza bokrokat,
mélykék égen sok csillag hunyorog.
Már ők is ünnepre készülődnek,
akár a mennyben mind az angyalok.

A falut beburkoló sötétben
lámpák fényes gyöngyfűzére ragyog,
míg a dombtetőn a templomkertben
a tölgy imát mormolva ácsorog.

Hat előtt kondul a templomharang
misére szólító zengő hangja.
Lám, az úton nénikék sietnek,
s beülnek hűvös templompadokba.

Ave Maria - szól már az ének,
majd zsoltár szent sorai zengenek,
békét és nagy örömet ígérve
kitárt szívű, hívő embereknek.

Csak négy hét, s a szent éj elérkezik,
melyen a kisded a világra jött,
reményt hozva el az embereknek
jászolban, egyszerű barmok között.

A szeretet, hűség és a remény
ott született, azon az éjszakán,
sötét betlehemi barlang mélyén,
a világ új kort hozó hajnalán.

Várjuk tiszta szívvel az ünnepet,
hogy amikor a szentséges éjben
a kékszemű gyermek felénk nevet
köszöntsük őt méltón, és szerényen!