Közel 130 évvel ezelőtt 1883. november 26-án Szekszárdon született Babits Mihály, a Nyugat első nemzedékének egyik legnagyobb költője. Édesapja törvényszéki bíró. Édesanyja: Kelemen Auróra verseket, irodalmat szerető, művelt asszony. Babits latin-magyar szakon szerzett diplomát. Majd Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden, Fogarason, ismét Újpesten dolgozott gimnáziumi tanárként. 1909-ben megjelenő első verseskötetével (Levelek Iris koszorújából) az új magyar költészet megteremtője lett. Verseiben nemegyszer fontosabb a forma, mint a tartalom. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust. Az első világháború kitörése a politika felé mozdította költészetét, megszólalt a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hang. A békevágy klasszikus költeményeit írta a háború alatt. 1921-ben házasságot kötött Tanner Ilonával, aki a Török Sophie néven író költőnő volt. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság is tagjává választotta. 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátoraként dolgozott, így a magyar irodalmi életben nagy befolyásra tett szert. Munkatársa volt a Benedek Marcell főszerkesztésében megjelent Irodalmi Lexikonnak is. S közben a Nyugatnak is ő lett a főszerkesztője. Élete végén megírta élete egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A Bibliából vett, groteszken tragikomikus költemény a prófétáról szól, aki el akar futni hivatása elől, de nem lehet. Belátja tévedését, mégis elmegy prófétának, majd rémülten látja, hogy nem úgy következnek az események, mint ahogy prófétálta. Megérti azonban, hogy élete árán is az igazságot, az emberségességet kell szolgálnia.

Nem sokkal később, ötvennyolc éves korában halt meg gégerákban.