Az Erzsébet a héber Eliséba név nyugati nyelvekbeli Elisabeth alakjából származik. Jelentése: Isten az én esküvésem. A római katolikus egyház egyik ismert védőszentje volt Szent Erzsébet. II. András magyar király lánya 1207-ben született. Anyja merániai Gertrúd volt. Erzsébet korán megkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, ostorozta magát. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.
Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában - eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Gyakran ábrázolják még korsóval is, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, ami a halál feletti győzelem jelképe.